2024. május 09. | Gergely
-3° calendar-image

Osztályozó vizsgák rendje

Létrehozva: 2016. március 02.


A felsőbb évfolyamba lépéshez szükséges osztályzatok megállapításához a tanulónak osztályozó vizsgát kell tennie, ha

- az igazgató felmentette az iskolába járás alól (egészségi és rendkívüli körülmények miatt)

- ha a tanuló magántanulói jogviszonyban áll az iskolával (a tanuló felkészüléséért a szülő felelős)

- a tanulmányi idejének megrövidítését engedélyezte az igazgató

- az igazgató a tanuló kérelmére engedélyezte, hogy egy vagy több tantárgynak több évfolyamra megállapított tantervi követelményét egy tanévben teljesíthesse

- a mulasztása elér az 50 tanítási napot, vagy adott tárgy óraszámának 30 %-át és a szorgalmi időben nem pótolta lemaradását.

 

Nem kell minősíteni a magatartását és a szorgalmát, ha az osztályozó vizsgán szerezte valamennyi osztályzatát.

 

Felmentést adhat az igazgató az osztályozó vizsga alábbi tárgyai alól: ének-zene, rajz, testnevelés, technika.

 

A vizsga időpontját az igazgató jelöli ki (szorgalmi idő vége vagy a tanév eleje). Helye az iskola, és erről a vizsgázót időben értesíti.

 

Az osztályozó vizsgán a bizottságot az iskola pedagógusaiból kell alakítani. Az osztályzatot a bizottság állapítja meg.

 

Az osztályozó vizsga nem ismételhető meg, 1-2 tárgyas sikertelenség esetén a tanuló javítóvizsgát tehet.

 

Az osztályozó vizsga díjtalan.

 

A vizsga írásbeli és szóbeli részből áll.

 

Az osztályozó vizsgáról jegyzőkönyvet kell vezetni. A vizsga eredményét az anyakönyvbe, valamint a bizonyítványba a nyilvános tanulókéhoz hasonló módon kell bevezetni.

< Vissza