2024. május 06. | Ivett
-3° calendar-image

Erdélyben járt a 7. évfolyam

Létrehozva: 2018. június 25.

A Határtalanul-program keretében


Ezt a pályázati lehetőséget az általános iskolákban a hetedik osztályosok számára írja ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma azzal a céllal, hogy a tanulók bővítsék a külhoni magyarsággal kapcsolatos ismereteiket és betekintést nyerjenek a határon túl élő kortársaik mindennapi életébe.
2018. április 22. és 26. között iskolánk 7.a és 7.b osztályos tanulói a Határtalanul program keretében erdélyi kirándulást tett Erdők, zöldellő mezők projekt keretében, mely tematikus útvonal témája „Magyar irodalmi, történelmi emlékek Erdélyben". Pályázat útján az iskola 2.399280 millió forint támogatást nyert.
Erdély mindig is sajátos szerepet töltött be történelmünkben. Kirándulásunkat igyekeztünk úgy megtervezni, hogy diákjaink minél többet megismerjenek e táj szépségeiből, történelmi és irodalmi vonatkozásaikból, amik az iskolai tananyag részét is képzik.
Mindezen túl nagy hangsúlyt fektettünk arra is, hogy a fiatalok többször találkozzanak határon túli magyar gyerekekkel, megismerkedjenek szokásaikkal, és életkörülményeikkel.
Nyolc kötelező programelem gazdagította programunkat.
A nagyváradi püspökség székesegyházában megtekintettük Szent László királyunk hermáját, majd a barokk és a copf stílus jegyeit ismételtük át. Rövid sétát tettünk a nemrég felújított várban. A belvárosban, sok szecessziós épülettel találkoztunk, kávézóit, pl. a Mülleráj cukrászdát, melyet Ady Endre is szívesen látogatta.
A panorámaszünetet a Királyhágón, a történelmi Erdély nyugati kapujánál töltöttük.
Bánffyhunyadon a kalotaszegi festett kazettás mennyezetű templomban elszavaltuk Petőfi Sándor Erdélyi hadsereg c. költeményét. Körösfőn Vasvári Pál kopjafájánál koszorút helyeztünk el, és elmondtuk a 12 pontot. Tordán a híres 1568-as országgyűlés emlékével kapcsolatban átismételtük a diákokkal a reformációról tanultakat a református templomban. Tovább utaztunk a Sóbányába. Megismerkedtünk a sóbányászat fejlődésével és fontosságával.
Torockón megtekintettük a patrícius házakat, melyek méltán viselik az Európa Nostra Díjat. A Székelykőre nagyszerű kilátás nyílt.
Kolozsváron Bocskai István és Mátyás király szülőházánál jártunk és a Székesegyházban tettünk látogatást.  A Nagyenyedi templomban átismételtük a reformáció kialakulását. Át sétáltunk a híres Kollégiumba, mely Erdély legfontosabb református iskolája, felolvastuk Jókai: Nagyenyedi két fűzfa elbeszélését. Megkoszorúztuk az alapító Bethlen Gábor fejedelem szobrát.
Vajdahunyadon a Hunyadi család ősi fészkében jártunk. Át ismételtük, milyen nagy szerepet töltött be János és Mátyás Magyarország történelmében. A diákok megtekintették a vár különböző részeit, amelyekben korhű berendezések segítségével ismerkedtek meg a várépítés nehézségeivel.

Szállásaink a falusi turizmus keretében Csernakeresztúron, illetve Magyarlónán voltak. Nagyon vendégszerető és szívélyes ellátásban részesültünk.

 

 

Székelykő, Torockó

 

 

További fotók iskolánk Facebook-oldalán találhatók.

< Vissza