Tinódisok a Bolyaiak útján - Székelyföldi tudósaink

A Határtalanul program keretében Erdélyben jártunk 2015. május 19-22. között - Garancz András 7.a osztályos tanuló írása

A négynapos kirándulásunk kezdetét már nagyon vártam. Főleg amikor történelem órán szó esett Móricz Zsigmond Tündérkert című művéről. Felmerült bennem a kérdés: mit jelenthet ez? Tündérmesébe illő házak, ételek esetleg táj?

Tanulmányi kirándulásunk során megtapasztalhattam, megízlelhettem, hogy Erdélyre mindegyik igaz.

Már a szemnek is kellemes a hegyen-völgyön átívelődő erdőségek. Az erdélyi havasokat látva irigy lettem, mert itthon 30 fokos melegben havat sohasem láthatnék. De mics-et sem lehet akárhol enni! Az igazi specialitás viszont a kürtős kalács. Mindenféle volt: fahéjas, vaníliás, kókuszos, diós minden mi szem szájnak ingere. De ezek az erdélyi emberek nem spórolnak semmivel! Olyan hosszúra, s olyan vastagra nyújtják a tésztát, hogy eggyel is jól lehet lakni. Nekem a fahéjas ízlett a legjobban. Sok kisfalun mentünk át és legtöbbször kicsi, zsindelytetős házakat láthattunk. De voltak ám fényűző paloták is, melyeknek csillogása messziről is jól látszódott.

Tündéri ételek, házak, táj. Valamilyen háromság jutott ezekről a dolgokról az eszembe. A Szentháromság! Melyet szinte mindegyik nap felfedezhettünk a csodálatos templomok gyönyörű freskóin. Talán legjobban a nagyváradi Püspöki Székesegyház fejezte ki a Szentháromságot. Sok sírhelyet, emlékhelyet látogattunk meg. A Házsongárdi temetőben Kós Károly, Remenyik Sándor, Apáczai Csere János és Dzsida Jenő sírja előtt tisztelegtünk. Mindannyiunkat büszkeség töltötte el, hogy ilyen nagy emberek emlékműveit koszorúzhatjuk mi, s hogy a Himnuszt is elénekelhettük Erdélyben, a történelmi Magyarország egyik legszebb vidékén a legnagyobb magyar matematikus, Bolyai János szobra előtt. Sokunk kedvence -így az enyém is- a parajdi sóbánya volt, amely mintha nem is bánya, hanem inkább kisváros lenne. Lent előadást tartottak nekünk a só jótékony hatásáról. Egy rövid torna után már éreztem is ahogyan tisztulnak a légútjaim. Ezek után elhatároztuk, hogy só falat teszünk az iskola fejlesztő szobájába. Kiszámoltuk, hogy mennyibe kerülne. Egy pályázattal akár meg is lehetne valósítani. Gyanítom, egyből mindenki fejlesztőre szeretne járni. Az én egyik személyes kedvencem a Tordai hasadék volt. Hosszú, kacskaringós utak után megérkeztünk. Rövid túrát tettünk felfelé, de az is nagyon szép volt és közben rengeteg növényi fajt figyelhettünk meg.

Korond csodálatos volt. Az egész falu egy vásár. Engem talán az egri magyarok vásárára emlékeztet, csak a korondi egész évben várja látogatóit, vásárlóit. Sok fazekas készleten a madárka jelképet figyeltem meg.

Marosvásárhelyen már nagyon vártak bennünket a 7. számú iskola tanulói. Miután igazgatóúr aláírta a testvériskolai emléklapot, megismerkedtünk és játszottunk egy kosármeccset a hetedikesekkel. A hazai pálya előnyét kihasználva alaposan kikaptunk, de jöhetett a visszavágó! Bolyai matematika vegyes csapatversenyt rendeztünk. Miközben a feladatokat oldogattuk, megkérdeztem az egyik marosvásárhelyi hetedikest, Pápai Attilát, hogy ő hanyas matekból. Azt felelte, hogy 9-es. Először meglepődtem és azt mondtam, hogy én 5-ös. Miután olyan furcsán nézett rám rá kellett jönnöm, hogy náluk az 5-ös nem a legjobb tanulók közé tartozik. Elmondtam neki, hogy nálunk más az osztályzási rendszer, és folytattuk tovább a versenyt. Az eredmény nem számított, csak az hogy kicsit megismertük egymást. Siettünk is tovább a Teleki Tékába, ahol bemutatták nekünk Bolyai János kézirat gyűjteményeit.

Nemrég az iskolában adományokat gyűjtöttünk Böjte Csaba gyermekotthonainak számára. Szeretettel adtuk át a játék-iskolaszer csomagunkat a Szent Angéla Gyermekotthonban, Nagyváradon, ahol több mint 15 gyereket nevel egyedül egy néni. Néhányukkal találkozhattunk is. Az egyik lány 12 éves korában kezdett el iskolába járni és egyből el is végezte az alsóosztályt, ami példa lehet mindannyiunk számára! Ezen kívül még két gyerekotthonba vittünk adományokat. Mélyen elgondolkoztam azon, hogy a gyerekek napi 1 leiből (72Ft) élnek meg, és én mennyiből!

Minden nap végére elfáradtam, hiszen este is voltak programok. Az első nap Magyarfenesen családokkal beszélgettünk és ott is aludtunk. A második nap fergeteges táncházban vehettünk részt. Harmadik nap megtanultuk a kürtős kalács receptjét, elkészítési folyamatát és meg is kóstolhattuk. Legjobban a negyedik nap fáradtam el, de másnap már kipihenten emlékeztem vissza a csodálatos útra.

Városokban az utcaneveket megfigyeltem, és arra a következtetésre jutottam, hogy sokuk híres magyar emberről kapta a nevét. Mint például Str. Bolyai. Ebből is látszik, hogy milyen nagy emberek voltak a Bolyaiak és ezért is büszke vagyok arra, hogy én mutathattam be a legnagyobb magyar matematikus, Bolyai János életét és munkásságát az egész program alatt.

Csodálatos utazás volt és remélem, hogy egyszer visszamehetek a havasok közé kirándulni egyet, meglátogatni a marosvásárhelyi hetedikeseket, enni egy igazi finom kürtős kalácsot. De ha mégsem jutok már vissza Erdélybe, akkor sem leszek szomorú, mert amit élményt és tudást szereztem ezalatt a négy nap alatt, sohasem fogom elfelejteni.